William Shakespeare:
Az elveszett szonett

Szerelmet kérő édes szellő jár, virágzik a rét
Illatos lágy szirmait, oh nézd, hogy tárja szét
Egy rózsaszál, egy tündérlány, ki a földön jár
Felé a vágytól égő szívek sóhaja száll

Én nem tudom oly szép szavakkal dicsérni szépségedet
Mint, ki lábad elé terítené a csillagos eget
Nem kérem én, hogy légy enyém, gyönyörű rózsaszál
Csak hallgasd meg, ki téged igaz szívvel csodál

Ez a szerelem nem múlandó
hervadó virág
Ez a szerelem őrzi emléked
időtlen időkön át

Ne kínozd azt, kegyetlenül, ki téged kér
Hisz fájó szívem gyógyulást csak tőled remél
Hisz láthatod, nyomorult vagyok, csak egy koca szinész
Ki játszani képtelen, de nem játszani oly nehéz

Ez a szerelem nem múlandó
hervadó virág
Ez a szerelem őrzi emléked
időtlen időkön át

Ha zord télidő mossa el a szép jövő igéretét
Az én szívemben változatlan él tovább a kép
Egy tündérlány, ki a földön jár, gyönyörű rózsaszál
kit édes hű szerelme mindíg visszavár

Ez a szerelem nem múlandó
hervadó virág
Ez a szerelem őrzi emléked
időtlen időkön át

Szerelmed emlékét őrzi e dal
időtlen időkön át

Ezt a verset Reya küldte nekünk, 2001.11.16-án, 09:32-kor