Walt Whitman:
Valakinek, aki nemsokára meghal

Mindenek közül téged választalak ki, mert hírt hozok tenéked.
Meg fogsz halni - bármit beszéljenek a többiek, én nem köntörfalazok,
kemény vagyok és határozott, de szeretlek téged - nincs a számodra menekvés.

Lágyan fejedre teszem a jobbomat, hogy érezd.
Én nem papolok, lehajtom a fejem és félig eltakarom.
Nyugodtan üldögélek és hűséges maradok,
én több vagyok az ápolónál, több a szüléknél és szomszédoknál,
én feloldalak téged mindentől, csak önmagadtól nem,
csak a testedtől és lelkedtől nem, mely örökkévaló, te biztosan megszabadulsz.
Csak hulládat hagyod itt, mint csúnya szemetet.

A nap sose látott utakra süt,
edző gondolatok töltenetk meg, bizalom; és mosolygasz,
elfelejted, hogy beteg vagy, és én is elfelejtem, hogy beteg vagy,
már nem is látod a gyógyszereket, már nem is törődsz síró barátaiddal: veled vagyok,
a többieket nem is engedem hozzád, mert itt nincs helye szánalomnak,
én se szánlak, de véled ujjongok.

/fordította: Kosztolányi Dezső/

Vissza Walt Whitman versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Patee küldte nekünk, 2001.01.05-én, 09:07-kor