Székely János::
SEMMI - SOHA

Minisztereket rehabilitálnak,
Kiket golyók vagy más sérelmek értek.
"Dicsőség nékik, nem pedig gyalázat. "
Derék dolog, helyeslem, egyetértek.

Csakhogy emlékezem másra is.
Agyamban tülkölnek, konok
Lidércekként kísértenek
Holmi fekete autók.
Emlékszem trógerekre, kik
Szavazni rángatták kezem;
Reflektorfényben villogó
Börtönökre emlékezem;
Egynéhány szász családra, mely
Elszállt a szélben, mint a polyva;
A Gecse-út pincéiből
Feláradó halálsikolyra;
Egy-egy sovány parasztra, kit
Úgy győztek meg, hogy főbeverték;
A rabszolgákra, akik a
Duna-csatornát építették;
Emlékszem szólamokra és
Kulákperekre, - táborokra;
Felbontott levelekre és
Lehallgatott telefonokra;
Népre, melyet a félelem
Rábírt, hogy gyilkosát imádja;
Emlékszem életemre, és
Emlékszem rabruhás apámra.
S mivel csak én emlékezem,
S nem fogja senki más a pártját,
Javaslom, hogy a népet is
Azonnal rehabilitálják.

Hát tőlem név szerint ki kér
Bocsánatot, vigaszt ki ád,
Hogy végig kellett néznem az
Apokalipszis iszonyát?
A meddő férfiévekért,
A rettegésért, melyben éltem,
A meg-nem-írott versekért,
A versért, melyet összetéptem;
A pimasz hazugságokért,
Amelyeket le kellett nyelnem;
A szégyenért, hogy máig is
Szégyellenem kell anyanyelvem;
Az átokért, hogy tollamat
Tudatlanok terelték-lesték;
Hogy agyamban turkálhatott
A bőgő tehetetlenség;
Hogy nem lehettem az, aki
Lehettem volna, akit vártak,
Mi kárpótolhat mindezért,
És mikor rehabilitálnak?

1968


Vissza Székely János: versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset István küldte nekünk, 2000.10.20-án, 08:13-kor