Nadányi Zoltán:
Mariann a kádban

Mire ébredtem máma?
Zúgatják a csapot.
Túlságos volt a lárma,
amit a csap csapott.

Egyszerre kitalálom,
a fürdőben ki van,
és szememből az álom
kiszáll, ez Mariann!

Fürödni fog, rivalgó
hangokkal hirdeti,
közöttünk csak az ajtó,
mulatság ez neki.

Csak azt akarta, tudjam,
és máris belekezd.
A csap utolsót buggyan,
rátolja a reteszt.

És jönnek hangok, újak.
Lepedőlobbanás,
hogy attól is vaduljak,
utána csobbanás.

Most lép a kád vizébe,
tudatja ezt velem,
hogy ő, a szépek szépe,
már tiszta meztelen.

És nem merül be rögtön,
kicsit még elidőz,
még hagyja, hömpölyögjön
térde körül a gőz.

Jó így a kádban állni,
szemközt a nagytükör,
nem tud a képtől válni,
mely benne tündököl.

Azért van csend. Csak egy-két
neszecske hangzik el:
meg-megsimítja testét.
Most meg felém figyel.

Kiváncsi szörnyű módon,
ébren vagyok-e hát,
és hallja, forgolódom,
lobbantom a gyufát.

Csobban a víz is mingyárt,
ez volt a felelet.
Ajtón keresztül így vált
velem titkos jelet.

Most már folytatja bátran,
keverint, kavarint,
sétára kel a kádban,
csapokon csavarint,

szájában édes ízzel,
ez tán a szerelem,
így játszik ő a vízzel,
a vízzel és velem.

Csak azután merül be,
a vízben új zavar,
előre, hátra dülve,
egész vihart kavar,

a kád is belekondul,
aztán egyszerre csend
és semmi hang azontúl,
csak a csap csöppje cseng.

A csend meséli szépen:
most csendben heverész,
kagyló a tó vizében,
milyen szép és merész!

Heverész, meg se moccan,
csak fel meg letekint,
az ajtót nézi hosszan,
meg a vizet megint,

és tudja, hogy az ajtó
csupa szem, csupa fül,
és nem riad meg attól,
hogy nincsen egyedül.

Új hangok, egyre szebbek,
most a vízből kikel,
a visszacsurgó cseppek,
azok zenélik el.

Most meg a szappan futkos,
tartóba dobja, kopp,
aztán tenyere futkos,
hol a bal, hol a jobb,

nyomában édes, titkos,
szemérmes sugdosás,
a két szép karja sugdos,
milyen csodás, csodás.

Az egész teste sugdos
csupa halk titkokat,
minden tájéka titkos
hangokkal hívogat

és mind másféleképpen,
és én nem is tudom,
melyik is sugdos éppen,
melyik rózsás idom.

És néha egyik-másik
halkan fel is kacag,
szembekötősdit játszik
velem, azon kacag

és sóhajok fakadnak,
és hallga, mint a csók,
oly hangok is akadnak,
csicsergők, cuppanók.

Jaj, ezt már megsokallom,
befogom fülemet,
de úgy is hallom, hallom,
oly hangos üzenet:

most a zuhany záporozik!
egész testét veri!
az egész teste pozrik!
halmai, völgyei!

Az egész teste végig
felzendül odaát
és zengi fel az égig
diadalmas dalát!

Vissza Nadányi Zoltán versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset pite küldte nekünk, 2002.02.08-án, 21:21-kor