Michelangelo:
Szonett

Kalapácsom a kőből kiszabadítja sorra
a lények benne rejlő formáit: testre testet,
de lendületem Tőle jön, ki százszor nemesebb
s nagyobb énnálam. Markom a szerszámot csak fogja.

Mivel minden az Egytől jön, ki az eget lakja,
az örök mozgató, ki kalapácsot nem másolt,
hanem az ideából faragott kalapácsot,
ki a szépséget adta, s aki mindannyiunk Atyja.

S mert a pöröly csapása attól hatásosabb, ha
a kovács nem csak izmos, de mentől magasabbra
emeli: én nyomorult is, örökké felnézek,

mivel minden munkámmal meddő, befejezetlen
torzó leszek, s magamnak is semmivé kell lennem,
ha nem kapok az égi műhelyből segítséget.

/fordította: Faludy György/

Vissza Michelangelo versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset István küldte nekünk, 2000.07.18-án, 15:39-kor