Ivan Bunyin:
Egyedül

Eső szemereg, fut a szél,
borzong a ködös tavi sík.
Az élet a télbe alél,
nem ébred a kert tavaszig.
Zord villa. Társtalan élet.
Festek. Sír a szél, besötétlett.

Itt jártál tegnap, igen.
Láttam : szemeden unalom.
De társnak hitt a szívem
a csapzott alkonyaton.
Eh, menj hát! Istenem áldjon!
Majd tűröm téli magányom.

Még tegnapi köd gomolyog,
ma is csupa sár a mező.
Tornácom előtt a nyomod
elmosta az őszi elő.
Csak nézek a ködbe. Hiányzol
e puszta, e szürke világból.

Lehetne kiáltani még:
"Jöjj vissza, nehéz egyedül! "
De a múlt neki már nem elég,
elhágy ha a szíve kihül.
Iszom. Tüze húny a parázsnak...
Egy hű kutya kellene társnak.

Vissza Ivan Bunyin versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Jandala küldte nekünk, 2002.10.21-én, 00:17-kor