Görgey Gábor:
Asszony, szilvafával
Beért, beért a szilva.
Szívós munkáját, ahogy mindegyik
szemet táplálva szívta
magába nap fényét, föld nedveit,
figyeltük - estelente
álltunk a mozdulatlan törzs körül
s hallgattuk, megpihent-e?
De nem pihent! Kérge mögött, belül
valami hallhatatlan
erőmű tízezernyi kereke
zakatolt szakadatlan,
a rejtett perpetuum mobile,
s a belső zuhogást míg
füleltük, kövéredtek a szemek,
a bőrük pattanásig
feszült, ahogy mind lassan szilva lett -
beért, beért a szilva,
minden csupa kék, minden csupa kék,
kék fürtökkel borítva
felmutatja, mit végzett: életét,
megroskad fáradt teste,
s mi csak ropogtatjuk gyümölcseit,
ki gondol a teherre,
hogy mit hordott ki szilva-szüretig?
És ma letört egy ága.
Anyám tipegve szilvát szedeget:
fáj a kép gyönyörű szomorúsága,
ahogy ők ketten összeillenek.
Ezt a verset Geckpot küldte nekünk, 2001.05.29-én, 13:35-kor