Görgey Gábor:
Asszony, szilvafával

Beért, beért a szilva.
Szívós munkáját, ahogy mindegyik
szemet táplálva szívta
magába nap fényét, föld nedveit,

figyeltük - estelente
álltunk a mozdulatlan törzs körül
s hallgattuk, megpihent-e?
De nem pihent! Kérge mögött, belül

valami hallhatatlan
erőmű tízezernyi kereke
zakatolt szakadatlan,
a rejtett perpetuum mobile,

s a belső zuhogást míg
füleltük, kövéredtek a szemek,
a bőrük pattanásig
feszült, ahogy mind lassan szilva lett -

beért, beért a szilva,
minden csupa kék, minden csupa kék,
kék fürtökkel borítva
felmutatja, mit végzett: életét,

megroskad fáradt teste,
s mi csak ropogtatjuk gyümölcseit,
ki gondol a teherre,
hogy mit hordott ki szilva-szüretig?

És ma letört egy ága.
Anyám tipegve szilvát szedeget:
fáj a kép gyönyörű szomorúsága,
ahogy ők ketten összeillenek.

Ezt a verset Geckpot küldte nekünk, 2001.05.29-én, 13:35-kor