Csokonai Vitéz Mihály:
Az emberiség és a szeretet

Felfogadtam száz- meg százszor,
Nem fogok szeretni másszor;
Felfogadtam, semmi lyány
Rabbilincsre már nem hány.

Azt mondám, bolond is vóltam,
Hogy szerelmekhez hajóltam;
Azt is mondám, mind bolond,
Aki rólok le nem mond.

Felfogadtam, hogy míg élek,
Egy asszonnyal sem beszélek;
S bár Heléna vólna is,
Még sem kapnék rajta is.

Gyűlölöm mind nemével,
Bájoló tekintetével,
Gyűlölöm!-Mind csalfa kép,
S még talán csalfább, ha szép.

Felfogadtam mindenekre,
Rá se nézek őkemekre;
Mert mind vesztembe kerűl,
Meg is álltam emberűl.

Jaj, de fojtó únalommal
Bánat szálla rám egy nyommal,
S a szerelmes kény helyett
Gyűlölség foglalt helyet.

A barátság s kedv megszűnék,
Tréfa, nyájasság eltűnék;
Csak setétes gondolat
Vont körűltem gőzfalat.

Csak rettentő képzelések,
Csak kegyetlen érezések
Ostromolták lelkemet,
Úgy gyötörtek engemet.

Semmi virtust nem kerestem;
Embergyűlölésbe estem,
S már egészen ellepe
Lelkestől a sárepe.

Már az elmém is tompúla;
És csak - csak kevésbe múla,
Hogy fejembe nem lövék.---
Mégis elmémhez jövék.

Légyen hálá! észrevettem,
Hogy bolond gombákat ettem.
S felkiálték: "Grácia!
Megbocsáss, szép Cipria!"

Jertek, ó, angyal- személlyek,
Hogy megint mint ember éljek!
Elvetettem pisztolom.-
Szép orcátok csókolom.

Véletek hát szívet váltok,
Szép embernék, s így kiáltok:
"Mind bolond, ki nem szeret,
Vágasson magán eret!"

Ezt a verset Erzsó küldte nekünk, 2000.05.14-én, 10:36-kor