Bertolt Brecht:
Legenda a halott katonáról

1

S mert harc dúlt négy tavaszon át,
S a béke még jelt sem adott,
Levonta hát a konzekvenciát,
És így lett hősi halott.

2

De a háború csak folyt tovább,
Ezért szánta meg őt
A nagy Császár, a katonát,
Hogy meghalt idő előtt.

3

A sírok fölött a nyár robogott,
A katona már aludt,
A katonaorvosi bizott-
ság éjjel megalakult.

4

A bizottság isten kertjébe ment,
Hogy meglelje nyomát.
Megszentelt ásókkal ásta ki
Az elesett katonát.

5

A doktor megnézte akkurátusan
Őt, vagy mi belőle maradt,
És úgy találta: harcképes ugyan,
De a veszélyben megszaladt.

6

S magukkal vitték rögtön a katonát,
Szép volt az éjszaka.
Látszott, ha nem volt fönt sisak,
A csillagos haza.

7

Tüzes pálinkát töltöttek rothadó
Testébe, míg belefért,
Két nővért lógattak karjaiba,
S egy félpucér nőszemélyt.

8

S mert ontja a rothadás-szagot,
Egy pap kisérgeti,
Tömjént lóbál fölötte, hogy
Ne bírjon bűzleni.

9

A rezesbanda gyors indulót
Csinbummozik neki,
S a katona lép, ahogy tanulta rég,
Lábát seggből lökve ki.

10

Testvéri karral átöleli
Két szanitéc, s vele megy.
Másként a mocsokban kötne ki,
S az lenne szép eset!

11

Halottas ingén virul a
Fekete-fehér-piros,
Előtte hordják: már nem látható
A színektől a kosz.

12

Egy frakkos úr is keményített
Ingmellben előtte ment,
Mint német ember, tudja jól,
Hivatása mit jelent.

13

Csinbum, az osztag sötét
Műúton menetel,
S a katona szédeleg velük,
Mint viharban a hópehely.

14

Jajongnak a macskák és kutyák,
A patkány dühöngve neszez:
Mi nem leszünk soha franciák,
Mivelhogy szégyen ez.

15

És mind odacsődültek a nők,
Ahogy mentek a sok falun át.
Bókoltak a fák, telihold sütött,
És zengték a hurrát.

16

Csinbum és nő és pap és kutya!
És visszavárunk nagyon!
S középen a holt katona,
Mint egy részeg majom.

17

És olykor senki se látta meg,
Ahogy mentek a falvakon át,
Eltakarték az emberek,
A csinbumok és hurrák.

18

Nem látta senki sem, annyian
Táncoltak s ujjongtak ott.
Csak fentről látszott, de ott senki sincs,
Csupán a csillagok.

19

A csillagok nincsenek mindig ott,
Hajnalpír közeleg.
De a katona, ahogy tanulta rég,
Hősi halálba megy.

/fordította: Eörsi István/

Vissza Bertolt Brecht versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Margarita küldte nekünk, 2000.06.09-én, 00:49-kor