Ady Endre:
Az én menyasszonyom
Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkísérjen egész a síromba.
Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
>Téged szeretlek, Te vagy akit vártam. <
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szívébe láthassak be néha.
Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.
Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljunk.
Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.
Tisztító, szent tűz hogyha átaléget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.
Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.
Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.
Szétzúzza minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók nyüzsgő világot.
Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
Meghalnánk, mondván:
>Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek. <
Ezt a verset Badarka küldte nekünk, 2001.01.09-én, 17:02-kor