Varga Gergely:
Gondolatok

Egyszer, valaha, én voltam itt.
Most nem vagyok. Most leszek.
Egyszer, valaha, szerettem itt.
Most nem, mert szomorú vagyok.

Inni kell, mert kiszárad az ember.
Sírni kell, hogy nevethessen.
Enni kell, mert éhes vagyok.
S így nem tűnik nehéznek.

Azon gondolkoztam, hogy
mi okból vagyok.
Pedig, nincsenek sem jók,
s nincsenek gonoszok.

Ha már elpusztulunk,
József Attila virágot tesz
a mi sírunkra is.
Ha már elpusztulunk.

Aztán, mikor sír az ember,
nem gondol arra, hogy miért sír.
De gondol másra s nevet.
Nevet azon, hogy ő sír.

Megmondható, hogy ez gonoszság.
Megmondható, hogy nincs igazság.
Félteni egy halott ember lelkét,
s szeretni egy leány édes szívét.

Az ember küzdeni született;
a születés is küzdelem.
Az ember tanulni született;
az élet tanulás.

Miért tanul, ha meghal?
Hogy élete teljesebb legyen,
végtelen dolgokat lásson,
s ne higgyen, ha nem akar.

Egyszer, mindig. Kétszer sem.
Akkor vége, ha meghal,
s nem biztos, hogy előröl
kezdheti. Szeressétek az embert!

Nem ő a bűnös, hanem
az emberek, s nem ők,
de nem. Ki tudja,
mikor, mit szabad?

Mi nem megyünk. Én sem.
Én nem tartozom ide!
Én hozzám tartozom,
velem születek igazzá...

2000. november 21. (Lábjegyzetek: Búsulás versek)

Vissza Varga Gergely versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Igen küldte nekünk, 2001.01.04-én, 22:06-kor