Székács László:
Tenger

ha látnám mindig tajtékzó csipkeszegélyét,
vízporzós taraja monoton lüktetését,
s zöld-kék-fekete gyomra mélyén
színjátszó dáriuszi dús élet-özönét,
ha hallanám kongásában szaggatott
morgó-zúgó morajlását,
s epekedőn égre sistergő-habzó ajkait,
ha hátáról szél-szilaj lüktető bodrai,
s hullám hegyei a zenitre emelnének,
ha ott bódulásba simogatna azért,
hogy a zenitről lezuhanva gégéjére
majd koponyájára csússzak ismét,
ha testemen érezném erejét,
öröktől fogva, vonzását is vacogva,
hogy zsigereimben is örökké legyen,
ha tapintanám tudatát,
akkor tudnám csak igazán hatalmát,
s félném létét, zabolátlan méltóságát,
végtelen tér-idő veszelytő akaratát

Vissza Székács László versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Székács László küldte nekünk, 2002.06.12-én, 22:37-kor