Lényegtelen:
Otthon
Fatörzsekbe simult emberalakok,
Márványba vájt személyek.
Törölközők a szárítón
-már tiszták.
Ágytakarómon gyűrött
ráncai az égnek..
Egy fáradt virágcsokor,
eszmél velem együtt..
Parketta roppanásra,
lépés.. csend..
és megint lépés.
Zár kattanásra
jajdulnak a sarokvasai
rekedten.
Esőszagú sóhajtásukkal elesnek
a falak. Vissza, maguk mögé.
Egy kis időre.
Csak addig, míg lehunyom szemem.
Egy órára, vagy mindörökre..
Ezt a verset Den küldte nekünk, 2002.11.15-én, 15:47-kor