Lakatos István:
Gondolatok

Követhetően követem gondolataimat!

Az aszfalt sivárságában merülnek el a kerekek,
melyek az életet, mint kocsit
száguldva cipelik, míg el nem kopik,
vagy defekttel egy fának nem csapódik.
Nem hihetjük azt, hogy gondolatainkban
megújulva, új emberként állunk ki,
és ezzel megbocsátódnak bűneink.
Új ember csak akkor születik,
ha az anya méhét elhagyja a felsíró gyermekhang.
Vannak, akik magukban hordozzák értékeiket,
azt elrejtve, csak a földnek adják át.
És akadnak olyanok, kik ön-ön mutogatásból
tartják életüket, de nem veszik észre,
hogy bohócsapka lebeg fejük felett,
a képzelt glória helyett.
Hiába hódítjuk meg a tengerek mélyeit,
Alaszka ismeretlen tájait,
a légkör magasságait, de a természet
felett sohasem arathat végső győzelmet
az ember.
Emberek vagyunk, bár sokan csak azt hiszik magukról.

1993.07.

Vissza Lakatos István versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Lakatos István küldte nekünk, 2000.05.26-án, 19:23-kor