krokpitr:
Gátak

Egy egyszerű ember egyszerű verse
Melyre szikrát ütött egy rémes este
Az elmúlás büdös, bomladozó teste
Gondolataiba mélyen benyeste
A keserű, szomorú valóságot
Szétrágott, íztelen, kőkemény rágót
Már csak tologatta; a szabadságot
Lökte szakszövegét: a hazugságot
Maga sem tudja és nem is hiszi el
És ahogy a sors az arcába vizel
Taszítja vissza kadmium meg nikkel
Harcban az elemekkel, mindenikkel
Kínjait versben égeti, vigye szél
Hamuját ég felé dobja; rút beszéd
Meg ordítást hallatva, felhőket vallatva
Hasadnak egymásba, végtelen múlásba
beforraszthatatlan, széles varratok
Táptalan ragyákon tombol a kondor
Mert látja, hogy a pusztaság hogy' tombol...
Eképp öli magából ki az észt el
Puritán verse? Csak helyet emészt el
Visszatekint az égre, melyen végre
A közöny álarca már nem festé le
Bárányfelhőt vagy vihart mesterkél-e
Feletkezve rá felgyülemlő égre;
Hűvös komor eső nyakába szakadt
Bánat könnyeivel egyedül maradt

_kr 2000-06-12 21: 18: 19_

Vissza krokpitr versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset krokpitr küldte nekünk, 2000.12.23-án, 01:58-kor