krokpitr:
A távolban kelve

Hajnalban nagy kábán kelek
Gyötrődöm a baj van szagán
A lelkem hasadt szét veled
Mellre szívva a vég szavát

Tegnapom máglyán égetem
Füstjétől arcom beesik
Emléked együtt ég velem
Egy szilánk-erdőbe veszik

És kérdi, hogy szúrja a kést
Belémhasít az igazság
Megannyi semmi szenvedést
Szül, mint fájdalmat a gazság

Hasítja duzzadt ereim
Csorog kosz-zöld padra a vér
Kiürítvén lapos gondjaim
Csípi döglött testem a dér

Bőröm bevonja ezüsttel
Halálnak adott hódolat
Harci díszben, ki a füsttel
Elhagy messze a gondolat

S ahogy a pernye de elszáll
Egyre de halkabban mondom
Hogy e vers is csak egy fűszál
A bútól hatalmas dombon

Lekaszálom és elszórom
Nőjön helyén nagy vadvirág
Aminek a szárából fonom
Köteledet - Óh, vak világ!

_kr. u. 2000. év augusztus hava után_

Ezt a verset krokpitr küldte nekünk, 2000.12.23-án, 02:19-kor