Kónyi Anikó:
Gondolatok

Szerettél; ezt mondtad, s én azt hittem,
Most végre boldog lehetek; veled.
Azt hittem te vagy az igazi,
Akiben meg lehet bízni.
Én megbíztam benned,
Mindent elhittem neked,
Még azt is, hogy szeretsz.

Ígérgettél, reményt adtál nekem,
Nem akartad, hogy csalódjak benned.
Nem akartad, hogy olyan verset írjak,
Melyben könnyek áztatják a lapokat.
Boldog akartál lenni,
Sötét égen a csillagokat nézni,
S ajkaimat csókolni.

Becsaptál. Miután pillantásunk találkozott,
A lelkedben valami megváltozott.
Nem hívtál, nem kerestél,
Mintha már nem is léteznél.
De nem értem miért teszed ezt,
Miért mondtad, hogy engem szeretsz?
S most miért nem kellek neked?

utószó: Nem akartam szeretni, oly sokat csalódtam,
De miután megismertelek,
Szívemben hordoztalak,
Ismét tudom milyen a szerelem,
Csak az a baj, hogy fáj nekem,
Mert még mindig keserű és reménytelen.

Vissza Kónyi Anikó versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Kónyi Anikó küldte nekünk, 2000.07.11-én, 15:33-kor