Jávorka Ágnes:
Tűrt nyugalom

Közel, s távol, el a világtól...
A kószáló tólátó elvágyó Hold
ringat s megingat gondolatomban:
ki felelne, s felemelne, oly távol van...
hiába kiált a táj, kúszva ingoványban
rekken a hőség, itt a bőség: nyár van...

Hát merre menjek, ha felhevültem?
Van-e valahol véghetetlen szünet?
Naptól égett testem szeretve
kire fessem, hogy eleresszen
a múlt belémkarolt homálya
s tovább magam hová vággyam?

Feledett felhők kavalkádjában
csak némán várom az áldást ma.

Vissza Jávorka Ágnes versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Jávorka Ágnes küldte nekünk, 2001.06.11-én, 11:35-kor