Jávorka Ágnes:
Szigetköz V.

Egy képlékeny szép lélek
érez, és ad, hogy a nap
ne múljon, csak maradjon,
mikor kiált, ki itt állt,
s ki aztán ledől,
mint egy dőre, őszt előjelző,
soká kérő előkelő idő.
Ami nem múlik,
és nem szembesül magunkkal,
csal elvonul a múlttal
túl a csordulásban, kapkodva
a levegőt, minek neve Nő,
és folyvást adja a hőt.
Így a fagy enged, s lengeti
örömbe ölelve ezt a halvány,
tovamúló percet.

Vissza Jávorka Ágnes versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Jávorka Ágnes küldte nekünk, 2001.09.16-án, 14:19-kor