Jávorka Ágnes:
Iratok

Mint vezényszóra széttárt lábaim,
az idő játékos hullámai egyre
távolabb csapnak zajt, és én
kapaszkodnék a kezdeti percekbe,
pedig tudom, múlandóságomban
kellene fényt szórnom, hogy
lásd milyen elveszett vagyok,
míg keresem személyi igazolványom.

Hát jó, bekopogok majd az okmány-
irodába, de ott új hitet nem adnak,
csak új számot, villan a vaku,
itt önnönmúlt csodák vagyunk,
máris van igazolása életemnek:
újra lészen tettrekészen
emelt főm, s előkelőn csillan
csorbítatlan csalfa magam.

Most hát tehetem tovább dolgomat:
frissen mosott hajam illata
lebeg, csak neked, hisz így szereted,
s konzekvensen nem gondolom, hogy
megint veszthetek egy újabb iratot,
így hitmorzsáim nevetve szórom szerte,
tested feszítem egy orgazmusívbe,
fejedet préselem combjaim közé,
hiszen semmi sem történt.

Ezt a verset Jávorka Ágnes küldte nekünk, 2002.01.11-én, 21:20-kor