Jávorka Ágnes:
Iratok

Mint vezényszóra széttárt lábaim,
az idő játékos hullámai egyre
távolabb csapnak zajt, és én
kapaszkodnék a kezdeti percekbe,
pedig tudom, múlandóságomban
kellene fényt szórnom, hogy
lásd milyen elveszett vagyok,
míg keresem személyi igazolványom.

Hát jó, bekopogok majd az okmány-
irodába, de ott új hitet nem adnak,
csak új számot, villan a vaku,
itt önnönmúlt csodák vagyunk,
máris van igazolása életemnek:
újra lészen tettrekészen
emelt főm, s előkelőn csillan
csorbítatlan csalfa magam.

Most hát tehetem tovább dolgomat:
frissen mosott hajam illata
lebeg, csak neked, hisz így szereted,
s konzekvensen nem gondolom, hogy
megint veszthetek egy újabb iratot,
így hitmorzsáim nevetve szórom szerte,
tested feszítem egy orgazmusívbe,
fejedet préselem combjaim közé,
hiszen semmi sem történt.

Vissza Jávorka Ágnes versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Jávorka Ágnes küldte nekünk, 2002.01.11-én, 21:20-kor