Holbok István:
Az élet és a halál

A Halál, mely az ágy lábánál áll
Mindössze illúzió, és nem a végzet.
Lelked a másvilágra át nem száll,
Mert testi létezésed csak egy képzet.
Te vagy a lélek és egyszerűen vagy,
Ha a mosoly az arcodra is fagy!

Nem tehetsz ellene, mert ez a törvény,
Voltál, vagy és mindörökké leszel,
Hiába próbál lehúzni örvény,
Csak az számít, amit épp most teszel.
Te vagy a lélek és egyszerűen vagy,
Ha a mosoly az arcodra is fagy!

Hazudtak neked századokon át,
Hogy Te nem vagy más csupán csak anyag,
S közben a hátadon vágták a fát,
Míg arcodba sár fröccsent és agyag.
Te vagy a lélek és egyszerűen vagy,
Ha a mosoly az arcodra is fagy!

Te, a lélek más vagy, mint a tested.
Te irányítasz egy testet és élsz,
Már régóta, hiszen nem most kezdted,
Csak elmédtől és képeidtől félsz.
Te vagy a lélek és egyszerűen vagy,
Ha a mosoly az arcodra is fagy!

A Halál csak a tested viszi el,
Te váltasz egy újra és folytatod,
Az elméd hiába nem hiszi el,
Te tudod, hogy abba nem hagyhatod.
Te vagy a lélek és egyszerűen vagy,
Ha a mosoly az arcodra is fagy!

Ami neked kell, az a MEGÉRTÉS
A világról és persze magadról,
Ne hagyd, hogy elvigyen a kísértés,
Mert lehet, hogy nem látsz a haragtól!
Te vagy a lélek és egyszerűen vagy,
Ha a mosoly az arcodra is fagy!

2001. február 5.

Ezt a verset Holbok István küldte nekünk, 2001.10.04-én, 23:14-kor