Bélteki Zoltán:
A harcos
Kard kezében,
Fájdalom szívében.
Viseli vállán a súlyos páncélt.
Harcra fel,
Győzni kell!
Szól a kiáltás, nincs mit tenni.
Sok az ellenség,
Kevés az emberség
Ezekben a harcosokban a békéhez.
Összecsattan a kard,
Összekoppan a pajzs.
Kezdetét veszi az öldöklés.
Nincs kegyelem,
Nincs fegyelem,
Csak a vér, a halál és a veszteség.
Kihalt a mező,
Megszünt már az erő,
Mi eddig oly sok volt.
Csak egy harcos,
Kinek pajzsa karcos,
Élte túl a támadást.
Meghaltak társai,
De ki fogja meggyászolni
Ezeket az idegeneket?
Vérző sebbel a testén,
Vérző sebbel a lelkén,
Kel útra az orvosságért.
Tele reménnyel,
És kitartó erejével
Vágott neki a hosszú útnak.
Nem érdekelte semmi,
Az se mi fog történni
A már nem sokáig tartó életével.
Rengeteg vér tapadt kezéhez
Életete során, melyet nevével
Oly gyakran emlegettek társai.
Egy tiszta tóhoz ért,
Melyben meglátta tükörképét,
De elszörnyedt a látványtól.
Meglátta arcát,
S benne a Halált,
Mely vészesen közelgett.
Vasztagságból gyengeség,
Ékességből szegénység.
Gyerünk emberek, ébredjetek!
Ez lesz majd a vesztetek.
Ezt a verset Bélteki Zoltán küldte nekünk, 2001.10.30-án, 21:20-kor