Aquanor:
Amikor a szív vezeti a sorokat

Sokszor oly szomorú a szív,
Koptatom a magányosság napjait.

Lüktet fejemben ezernyi gondolat,
Ezernyi szó, haldokló csoda.

Hánykolódó gondolatok az éjben,
Keresem a szót, melyen megszülethenének.

Kifordul a világ, eltűnnek a színek,
Mikor magamba fordúlva írni kezdek.

Öklendezve tárul fel ezernyi szó,
Bús, és mégis mennyire mámorító.


Magányosság és hosszú, múló percek,
Íródnak a sorok, a toll hallkan perceg.

Kiveszik a szivárvány lelkemből hírtelen,
És előjönnek a szívlelkű, keserű képek.

Szorongva érződik az elme, a szív,
Egyedül a világban, egyedül keserít.

Majd megjelenik előttem a vers, az érzésem
Sorok, gondolatok, melyeket írtam és szenvedtem.

Majd leteszem a tollat, és remélek,
Hogy egyszer a színek is visszatérnek.

Ezt a verset Aquanor küldte nekünk, 2001.10.01-én, 14:52-kor