Aquanor:
Amikor a szív vezeti a sorokat
Sokszor oly szomorú a szív,
Koptatom a magányosság napjait.
Lüktet fejemben ezernyi gondolat,
Ezernyi szó, haldokló csoda.
Hánykolódó gondolatok az éjben,
Keresem a szót, melyen megszülethenének.
Kifordul a világ, eltűnnek a színek,
Mikor magamba fordúlva írni kezdek.
Öklendezve tárul fel ezernyi szó,
Bús, és mégis mennyire mámorító.
Magányosság és hosszú, múló percek,
Íródnak a sorok, a toll hallkan perceg.
Kiveszik a szivárvány lelkemből hírtelen,
És előjönnek a szívlelkű, keserű képek.
Szorongva érződik az elme, a szív,
Egyedül a világban, egyedül keserít.
Majd megjelenik előttem a vers, az érzésem
Sorok, gondolatok, melyeket írtam és szenvedtem.
Majd leteszem a tollat, és remélek,
Hogy egyszer a színek is visszatérnek.
Ezt a verset Aquanor küldte nekünk, 2001.10.01-én, 14:52-kor