Váci Mihály:
[A láger-lakók bőrén?]

A láger-lakók bőrén a hallgatag
számsor, halálos bélyeg
nem oly örök, mint testemen maradt
nyoma forró ölelésnek,
az első kézfogásod csontomig
a tenyerembe mélyedt,
húsomba forrt, mint akit megvallatott
istenítélet.

Szemed első tárulása, mellyel
eged felröpített engem,
ó, az a fény szemüregeimbe ült
s csak az ragyog már a szememben.
Mélyen mibennünk fájó meder
terelte sorsunk,
hogy mint a folyamok zokogása,
így egymásba omoljunk.

Vissza Váci Mihály versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset _vica küldte nekünk, 2000.12.22-én, 22:41-kor