Tóth István:
A Bolyaiak ? János

1. (PÉLDÁZATBAN)

Bolyai János,
a legteljesebben
te növelted az életünket,
mert te találtad,
s te veszítetted el
mindnyájunk között a legtöbbet.
Maradéktalan
János vitéz voltál;
Herkules oszlopain túlra
mentél fellelni
a legnagyobb kincset,
hogy visszatérj szegényen újra.
Krőzusénál is
nagyobb ékszerekre
találtál, Földnélküli János!
Hogy volt erőd,
te tiszta gyémántember,
ostobák sáros vigyorához?!
Próféta ember,
kit Háry Jánosként
hallgattak a tudákos bölcsek:
örök szentföldünk
lett a föld, hol lassan,
kuncogva, hümmögve megöltek.

2. (KÉT PÁRHUZAMOS KÖZÖTT)

Tenni vagy nem tenni? ? örökös kérdés.
Ha már nem tőlünk függ az, hogy vagyunk,
bár e döntésben legyünk önmagunk.
Csakhogy itt a végtelen félreértés.
Mert a kéz folyton apellál az agyra,
hogy tetté váljék minden gondolat,
s milliókban ismerd fel arcodat.
De ráismersz-e bennük még magadra?
Sokasodjál hát millió alakban
e bűvös kockázattal, vagy pedig
emelkedj fel gyémántos egekig,
hol meddőn izzol végtelen magadban?
Mind rakom magam alá ezt a máglyát,
hogy önemésztőkétségemet látnák.

Vissza Tóth István versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset dr. Mészáros Zoltán küldte nekünk, 2002.05.01-én, 08:41-kor