Rainer Maria Rilke:
A párduc

Szeme a rácsok futásába veszve
úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.
Úgy érzi, mintha rács ezernyi lenne,
s ezer rács mögött nem lenne világ.

Puha lépte acéllá tömörűl,
s a legparányibb körbe fogva jár:
az erő tánca ez egy pont körűl,
melyben egy ájúlt, nagy akarat áll.

Csak néha fut fel a pupilla néma
függönye. Ekkor egy kép beszökik,
átvillan a veszült tagokon és a
szívbe ér - és ott megszünik.

/fordította: Szabó Lőrinc/

Vissza Rainer Maria Rilke versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Zsuzsyka küldte nekünk, 2001.10.06-án, 16:45-kor