Rabindranath Tagore:
Az öv

Unalmas órák Isten veletek,
Minek is tagadjam, újra szeretek.
Ti vagytok tanúim hulló falombok,
Ti akik álmosan reám hajoltok.
Mióta csak a gyönyört keresem,
Hû útitársam volt a szerelem.
Oh, miért nem szunnyad el az ifjú vér,
Egy szép kaland mindennél többet ér!
Találni nõt, ki mindent félredob,
Ha férfi csókot szûzi ajkára lop,
Ki van idõ, mikor elfeled,
Hûséget, esküt, bûnt, szeretetet.
Mikor kihal a nõi öntudat,
Mikor a földön minden bûn szabad,
Mikor lehunyja tüzes szemeit,
Legszebb a nõ, amikor vétkezik.
Így elmerülve a szokott helyen,
Ültem egy hamvas õszi éjjelen,
S mint kivel a démonok játszanak,
Elém áll egy karcsú nõ alak.
Szûz ajkain az élet mosolya,
Szebbet a földön nem láttam soha!
Hajlongó fürtjein, dacos fején,
Végigszaladt a komor esti fény.
S ahogy lefut hullámos derekán,
Incselkedõn veti a fényt reám.
Oh boldog ösztön, amely arra vitt,
Szellõs lepel takarja vállait.
De itt is, ott is átvillan merészen,
Amit a fátyol nem takar egészen.
A fodrokat egy öv karolja át,
Minõt a földön mindenki lát,
Díszítik ragyogó ékkövek,
Soha nem láttam díszesebb övet,
Soha bájosabb nõi alakot.
Akiért oly nyugtalan vagyok!
Látom a nõt, de hinni nem merem,
Nem játszik-e káprázat velem?
Nem a szellõ csúf játéka ez,
Egy pillanat, aztán vége lesz!?
De nem, - a lombok alján átsuhan,
S oly ismerõsen üdvözöl: Uram...
Hiszi, hogy Önnek arcán olvasom,
Mi háborog szívében oly nagyon!?
De nem vagyok kegyetlen tudja meg,
Az öv két részre osztja testemet.
Az egyik részre Önnek joga van,
Amelyik felét Ön akarja Uram!
Ki tudja, Önnek igézõbb lehet,
A karcsú test az öv felett,
De kérhet tõlem olcsóbb vágyakat,
Akarja-e a részt az öv alatt?
Így szól a nõ, s ravaszul mosolyog,
A szörnyû tréfa sikerülni fog.
Oh melyiket válasszam, melyiket.
Vigye az ördög mind az öveket!
Eddig sose volt velük bajom,
Mit tudom én melyiket akarom!
Akarjam-e a részt az öv felett,
Játsszam a szentet, amikor nem lehet?
S amikor végre alkalom akad,
S tudom mi rejlik lenn az öv alatt?
Ne legyek ember, amikor élhetek?
Oh nincs miért haboznom.
Választani az alsó részt fogom!
De hát a felsõ részt elfeledem?
Nem ég-e bennem szûzi szerelem?
Alacsony gyönyörnél egyebet
E durva szív még sosem szeretett?
Fenn csókra nyílik a tüzes nõi ajk,
Lenn állati csak a szerelem
Fenti, mint az égbolt tiszta, végtelen,
Azok az édes bús sóhajok,
Azok a lágyan ölelõ karok,
Az éjbe mártott nõi szemek,
A csillagoknál szebben fénylenek.
Én egy tiszta nõ szívét keresem,
Ma gyõzni fog a tiszta szerelem.
Szép ismeretlen, válaszom helyett
Fogadja hódolattal a szívemet.
Oh, mért nem súgja Önnek semmi sem,
Mi iszonyú nehéz a küzdelem?
Ha mindkettõ egyforma szép:
Az aranyos nap és a holdas éj,
Ki dönti el, mi lehet pirosabb
A hajnal csókja vagy az alkonyat?
Választottam, mint férfi szabadon,
Csupán egy rövid óhaj az egész,
Legyen enyém az öv feletti rész!
Ah, -szól a lány, - alig hihetem
Nem vonja vissza szavát hirtelen?
Ön férfi. És e válasznál marad?
Nem akarja a részt az öv alatt?
E válasszal valóban meglepett!
Van hát a földön szûzi szerelem,
Nem veszett ki hát a dicsõ férfi nem!?
Férfi, ki még a nõi szívre ad,
Aki becsüli a tiszta vágyakat,
-Uram, Ön is ilyen férfi lehet,
Minden, -minden az Öné az öv felett.
És kacag a tréfán és irul-pirul,
S leomlik a fátyol a vállairól.
Karcsú derekán az övet lecsatolja.
S reálép mosolyogva.

Vissza Rabindranath Tagore versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset István küldte nekünk, 2000.08.29-én, 12:54-kor