Nanni Balestrini:
A költészet közönsége

íme itt vagyok még egyszer
szemben ülve a költészet közönségével
mely fenyegetően ül velem szemben
engem néz s a versre vár

nem mondhatni hogy valóban nagyszámú
de azok akik eljöttek a legjobbak
e nagy megerőltetést éppen értünk tették
miért is fenyegetnének bennünket

a költészet közönsége nem fenyeget senkit sem
sőt nagylelkű figyelmes
óvatos érdeklődő ragaszkodó
mohó képteremtő egy kicsit gátlásos

tele van jó szándékkal hamis problémakkal
rossz szokásokkal nagyon rossz kapscolatokkal
agresszív mamakkal megvalósíthatatlan kívánságokkal
kétes olvasmányokkal s mély fellángolásokkal

egyáltalán nem hülye
nem süket közömbös gonosz
nem érzéketlen elfogult lelkiismeretlen
nem gyáva opportunista kész az első jöttmentnek eladni magát

ez nem egy nyugodt konformista hiszékeny
igénytelen közönség
mely kezeit mossa
s elhamarkodva itélkezik

ellenben egy közönség mely követ megízlel megbecsül
lassan melegzik be de aztán viszonoz
ahogy Tóth mondana
s főleg egy közönség mely szeret

a költészet közönsége végtelen vegyes megfoghatatlan
mint a mély óceán hullamai
a költészet közönsége szép délceg sóvár vakmerő
rettenthetetlen s meg nem alkuvó maga elé néz

itt lát engem ahogy olvasom ezt a holmit
és költészetnek fogja fel
mert ez a mi titkos egyességünk
s ez megfelel mindkettőnknek

a költészet közönsége szép
nem csak azért mert udvarias készséges jóindulatú
egy bizonyos értelemben mindenre kész
akkor is ha alapjában véve körültekintő optimista könnyen kezelhető

hanem főleg azért mert szeret
szeret egy mély őszinte ellenállhatatlan szeretettel
egy kitartó kizárólagos gyötrő szeretettel
egy teljes megfejthetetlen szenvedélyes szeretettel

kit
szeret a költészet közönsége
kérdezitek akkor is ha tökéletesen tudjátok
de benne vagytok a játékban mert élénkek és rokonszenvesek vagytok

a költészet közönsége nem ám engem szeret
ezt mindenki tudja ő valaki mást szeret
amelynek nem vagyok más mint egy sok szolga közül
mondhatnánk hírvivő ha mindenképpen szépnek akarunk tűnni

a költészet közönsége őt szereti
őt s
csak is őt s
mindig őt

őt mely mindig oly előreláthatatlan
őt mely mindig oly összeférhetetlen
őt mely mindig oly elérhetetlen
őt mely mindig oly engesztelhetetlen

őt mely mindig átmegy a piroson
őt mely a rend ellen van
őt mely mindig késésben van
őt mely soha semmit nem vesz komolyan

őt mely az egész éjjel lármazik
őt mely soha semmit nem tisztel
őt mely gyakran és szívesen veszekedik
őt mely mindig pénztelen

őt mely beszél mikor hallgatni kell
s hallgat mikor beszelni kell
őt mely mindent csinál amit nem kell
s nem csinálja azt amit kell

őt mely mindig megnyerőnek találja magát
őt mely felforulást a felfordulásért szereti
őt mely tükrökre felkúszik
őt mely imádja az előretörést

őt melynek hamis neve van
őt mely édes mint egy kalács
és kegyetlen mint egy útvesztő
őt mely a legszebb dolog ami létezik

a költészet közönsége őt szereti
kit
helyes őt a költészet
s hogy is nem szerethetné őt a költészet közönsége

miért szereti a költészetet kérdezhetitek magatoktól
talán azért mert a költészet jót tesz
megváltoztatja a világot
szorakoztat

ment a lelket
formába tesz
felvilágosít pihentet
távlátokat nyít meg

ki tudja biztosan mindegyikötöknek megvan a saját jó oka
különben nem lenne itt
de jobban nem túl kiváncsiak lenni másnak a dolgaira
ha el akarunk kerülni hogy a mások beleüssék az orrukat a mieinkbe

dicsértessék tehát a költészet közönségét
dicsértessék az ő helyes nemes nagy szeretetét a költészetért
melynek a visszatükrözödéséből mi halvány és szerény hírvivők
halasan s áldólag élünk

SZIGORÚAN TITKOS
SEMMIKÉPPEN
NEM MONDHATÓ EL
A KÖLTÉSZET KÖZÖNSÉGÉNEK

a költészet közönsége szereti a költészetet
mert szeretetre vágyik
szeretetre vágyik mert mélységesen szereti magát
s a saját maga iránti mély szeretetének megnyugtatására vágyik

szerencsére a költészet közönsége
csak hiszi hogy hallgatja a költészetet
mert ha igazán hallgatná
megértené a szeretete reménytelen lehetetlenségét s haszontalanságát

s reggeltől estig pofozná magát
elégetné az össze könyvet a terekben
beugrana egy csatornába
vagy egy kolosztorban töltené az utolsó szomorú napjait

ZÁRÓKÖVETKEZTETÉS
A KÖLTÉSZET KÁROS
DE SZERENCSENKRE
SOHA SENKI NEM FOGJA ELHINNI

/fordította: Knopp Eszter, Botteghelz Andrea/

Vissza Nanni Balestrini versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Botteghelz Andrea küldte nekünk, 2000.08.30-án, 00:57-kor