Leonard Cohen:
Az Irgalom Könyve (The Book Of Mercy, 1984) - részletek -

3.
Hallottam, hogy dalol a lelkem egy falevél mögött, leszakítottam a levelet, és akkor azt hallottam, hogy egy fátyolból dalol. Letéptem a fátylat, akkor meg azt hallottam, hogy egy fal mögül dalol. Ledöntöttem a falat, és azt hallottam, hogy a lelkem velem szemben énekel. Felépítettem a falat, megvarrtam a függönyt, de nem tudtam visszaszögezni a falevelet. A kezembe vettem és hallottam lelkem hatalmas énekét velem szemben. Ilyen érzés, ha valaki barátok nélkül mélyül el magában.


9.
Áldott vagy Te, aki minden embernek pajzsot adtál a magányból, ezért elfelejteni nem tud Téged. Te vagy a magány igazsága, és csak a Te neved szólítja meg ôt. Erôsítsd meg magányomat, hogy meggyógyuljak a nevedben, amely túllép minden földreszállt vigaszon. Csak a Te nevedben vagyok képes ellenállni az idô sodrának, csak amikor Tiéd a magány, akkor tudom felemelni buneimet irgalmadért.


19.
Megénekeltettél, felemeltél, gyöngyöt adtál a lelkemnek, hogy utazzam tovább. Elültetted messzeségedet a szívembe. Visszarajzoltad könnyeimet a szemembe. Elrejtettél szavad hegyi barlangjába. Nyelvet adtál a sebnek, hogy meggyógyítsa önmagát. Befedted fejemet tanítóm gondoskodásával, nagyapám erejét tápláltad karomba. Ó, imádott szó, ó, rettegésben suttogó megnyugvás, a füst és a kegyetlenség kimondhatatlan magyarázata, vond vissza az önmagad elleni összeesküvést, engedd hozzám az öröm forróságát.


20.
Mint egy meg nem született gyermek, aki az életért úszik, mint egy nô, aki számolja lélegzetvételeit a szülôgörcsökben, úgy epekedem utánad. Mint egy ikrát, amelyet ponty fal fel, mint egy horogra akadt ördöghal, felszegeztek egyetlen szigorú kérdésre, Ó, abszolút egység királya. Mit kell tennem, hogy megédesítsem ezt a várakozást, hogy reményt merítsek ellenségem megvetésébôl? A gyermek világodra született, a halat táplálják és a halászt is. Betsabé Dáviddal hál, majmok jönnek le a Bábeltoronyból, de a szívemb en egy majom látja a fürdô szépséget. A Pokol minden bugyrából megerôsítik kapzsiságomat. Ó, Ábrahám kebele,adj erôt reményemnek.


32.
Siratjuk, amit elvesztettünk és ismét rád emlékezünk. Keressük egymást, de nem találkozunk, és rád emlékezünk. A céltalanság mezejérôl vádolnak minket gyermekeink, és emlékezünk, felidézzük a célt. Lehetséges-e? - tesszük fel a kérdést. És itt a halál. Lehetséges-e? És itt van az öregkor. És mi soha nem tudtuk: soha nem álltunk talpra, és a jó földet elvették tôlünk, és az édes otthont lerombolták. Talán lehetséges, mondtuk, és helyet adtunk neki a lehetôségek között. Majd mi magunk, mondtuk, ahogyan a szégyen gyengítette a szív képességeit. És az elsô hírek a kudarcról szóltak, a második a csonkításáról, a harmadik minden undorító dologról. Emlékezünk, sírunk hozzád, hogy visszakapjuk a lelkünket. Valóban rólunk van szó? Igen, rólunk van szó. Megérdemeljük ezt? Igen, megérdemeljük ezt. Siratjuk, amit elvesztettünk, és rád emlékezünk. Emlékezünk a szó tartalmára, a parancsolat szent csatornáira, és a jóságra, amely örökké ott vár minket az Ösvényen. És itt és ott, hetven nyelv és száz sötétség között - valami, valami fénylik, bátor emberek erôsítik magukat, hogy lángra lobbanthassák a bunbánat fényeit.

35.
Kôvé változtattalak. Kibújtál a kôbôl. Vággyá változtattalak. Láttál, hogy magamhoz nyúlok. Hagyománnyá változtattalak. A hagyomány felfalta gyermekét. Magánnyá változtattalak, és ebbôl a hatalom korrupt motorja született. Csenddé változtattalak, amelybôl vádló üvöltés lett. Ha az az akaratod, fogadd el a vágyódó igazságot a vad cselekedetek mögött. Nyiss ki, ó, Igazság Szive, vájd ki a követ, töltsd meg Menyasszonyodat ezzel a magánnyal. Nincs más vágyam, nincs más lépésem. Ez az én tömjén-adományom. Ezt kívánom elégetni, foltatlan sötétségemet, hibátlan tudatlanságomat. Kötözz akaratodhoz, köss össze a szenvedés szálaival, szedj ki a délutánból, ahol megkínoztam lelkemet húsz szörnyeteg-oltáron, mindent adtam, csak éppen magamat nem.

50.
Elvesztettem utamat, elfelejtettelek a neveden szólítani. A nyers szív a világgal szemben dobog, és könnyek hullottak az elszalasztott gyôzelemért. De a világ mindent elfelejt lassan, és a szív szétszaladó utak martaléka lesz, de nevet eggyé gyúrja a szivet és a világ visszahelyeztetik a helyére. Áldott legyen, aki az Utazó szívének megtérésére vár.

/fordította: göbölyös n. lászló/

Vissza Leonard Cohen versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset göbölyös n. lászló küldte nekünk, 2000.06.24-én, 13:48-kor