La Fontaine:
A teknős és a nyúl

Hetvenkedve szaladgált a nyúl a mezőkön.
“Fülemet rá, futásban nincs, aki legyőzzön!
Nos, ki áll ki velem? – szólt. – Kezdődjék a torna!”
Nagy szerényen a teknős: “Megpróbálom” – mondta.

“Te? – kacagott föl a nyúl. - Volna hozzá merszed?
Nem elég a hátadon házadat cipelned?
Velem futna versenyt egy ilyen lomha jószág?”
“Akkor is – szólt a teknős – vállalom a próbát.”

Körülállja a pályát a közönség. “Rajta!”
Kocogni kezd a teknős. Nevet a nyúl rajta,
Párat ugrik, van már fél pálya előnye.
“Buta teknős!” – Gondolja: csúfot űz belőle.

Megáll, nézi gúnyosan, hogy izzad a másik,
Majd lehever, mintha ágy lenne csak a pázsit,
Nyújtózkodik, hunyt szemmel fekszik hason, háton,
S addig színlel alvást, míg elnyomja az álom.

Azalatt a teknős csak lépked lankadatlan,
Elcsoszog a szunnyadó nyúl mellett is lassan,
s mire a nap az erdő fái mögé csúszik,
Holtfáradtan bár, de már a cél előtt kúszik.

Hűsebb lesz a levegő, fölriad a nyúl rá.
Rémültében fölugrik, nagyot rikkant: “Hurrá!”
S rohan. – Késő! Így jár a hetvenkedő néha:
Henceg, s még a teknős is előtte ér célba.

/Rónai György feldolgozása/

Vissza La Fontaine versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Obelix küldte nekünk, 2000.05.01-én, 11:05-kor