John Donne:
A Szerelem Megszentelése

Az istenért, hallgass, mert szeretlek,
Vagy nyavalyámat, csúzomat,
Öt szál ősz hajamat, balsorsomat
Gúnyolja izmos tested, ép Eszed,
Helyezkedj, szerencsét keress,
Dícsérd Királyod, míly nemes,
Arcába nézz, vésett arcára less,
Tűnődj bármin, megteheted,
De hagyd szerelmemet!

Kit károsít e gyötrő szeretet?
Mily gályát zúz szét sóhajom?
Kinek földjét önti el bánatom?
Mily tavaszt zsibbaszt el e szívhideg?
A tűz, mellyel testem teli,
Mily Pestis dühét növeli?
Harcos a viszályt, ügyvéd felleli
A békétlen ügyfeleket:
Én meg szerelmemet.

Ő teremt meg minket, a szerelem,
Gúnyolj csak, hogy legyek vagyunk,
De Gyertyák is, s magunknak lángolunk
Sasként vadul, Galambként kényesen.
A Főniksz él itt általunk.
Akik ketten egyek vagyunk.
És meghalunk s feltámadunk
Egy eszmében s rejtélyesen
Táplál e szerelem.

Megöl, ha nem éltet a szerelem,
S ha legendánk nem őrzi sír,
Megőrzi majd az, aki verset ír,
S befogadnak, ha a Krónika nem,
Szonettek díszes termei:
Szép urnánk éppúgy megteszi,
Mint pöffeszkedők síremlékei;
S általuk nem szentségtelen,
De szent e szerelem:

S így zeng minden: Ti, kiket szeretet
Tett egymás remetéivé;
Kiknek békéjét harag elnyelé,
Akik egész földünket szemetek
Tükrébe öltétek bele,
( És egymással tele
Mindent megláttatok vele ),
A Világot: kérjétek az eget,
Óvja szerelmetek!

Vissza John Donne versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset annabelle küldte nekünk, 2001.05.21-én, 19:55-kor