Guillaume Apollinaire:
A tél jön

A tél jön és úgy fáj a lelekem
Szívemnek nincs egy szava se
Talán nincs is már hova lennem
Ó vágy tele minen tele
Hol csak a kín marad töretlen

S a szívem mért ver egyre mondd
Ami így rászakadt a búban
Ó te ki vársz rám kis bolond
Tudod-e hogy azúrba bújtam
Hogy csinosabbnak láss viszont

Vagyok kék álmok katonája
Gondolj rám és veszejtsd el eszed
Nézd az ábránd végére járva
Ahányszor szemed felveted
Reásimul a láthatárra

Hajnal óta rád gondolok
Te kit szerek eszem vesztve
Szeretlek míg a nap ragyog
És imádlak ha jõ az este

/fordította: Somlyó György/

Vissza Guillaume Apollinaire versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Hasso küldte nekünk, 2001.05.09-én, 12:00-kor