Charles Baudelaire:
A kísértet

Ágyadhoz surranok sötétlőn,
mint lángszemű angyal, ha éj jön,
s feléd kúszom majd zajtalan
a hosszú árnyon, egymagam.

Csókot lopok rád, büszke barna,
miként a hold a hűs avarra,
s ölellek is, te bóditó,
mint sírt a reszkető kigyó.

Ha jő az ólomszinű regg,
hideg lesz a bús ágyüreg,
s estélig elhgyatva látod.

Más lágy, szelíd szivet ural,
én rémülettel, bosszuval
tiprom le majd az ifjuságod!

/fordította: Kosztolányi Dezső/

Vissza Charles Baudelaire versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Patee küldte nekünk, 2000.12.30-án, 09:15-kor