César Vallejo:
A fekete hírnökök

Vannak ütések, oly iszonyúak... Nem is tudom!
Ütések mint Isten haragja, mintha alattuk
minden gyötrelem sonkolya mélyen
leülepedne a lélekbe... Nem is tudom!

Ritka ütések... nyitnak árkot, sötétet,
a legkeményebb orca reped, s roppan a hát, a váll.
Tán barbár attilák-nyergelte mének,
vagy a fekete hírnökök, akiket küld a halál.

Íme, a lélek krisztusainak bukása,
valami imádó hitnek, ha rajta a sorsa átka.
E véres ütésektől úgy sercegünk,
mint a kenyér, ha lökjük kemence parazsába.

Az ember... A szegény... a szegény! Visszatekint,
mint mikor vállunkat tenyér szólítja lágyan;
hátra néz őrült szemmel, s összegyűl benne mind
amit megélt, és reng bűntócsa pillantásban.

Vannak ütések, oly iszonyúak... Nem is tudom!

/fordította: Nagy László/

Vissza César Vallejo versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Gyene Tünde küldte nekünk, 2001.01.20-án, 18:43-kor