Tóth Szabolcs Árpád:
Titkolnom kell

evezek a végtelen csodában
miközben hatmilliárd kerget,
titkolnom kell a valóság valóját
szárnyaló köntösök világa
burjánzó gyökerek csöndjén.

titkolnom kell érzéseim
titkolnom kell szerelmem,
arcán lecsorgó vérpatak
és dermedt kék szemek.

titkolnom kell a magyar vért bennem
számtalanszor,
titkolnom kell nevem
titkolnom az éveim, süvítő köd
a homályos szélben
körülöttem csak korcs vérebek,

titkolnom kell gyűlöletem
titkolnom kell, hogy félek,
titkolnom kell ha élvezek
titkolnom kell arcom, a testem,

a csöndes metaforák széles ráncai
titkolnom kell hogy öregszem;

kinyílnak a végzet sorai télen
az ősz elment,
titkolnom kell: az ősz elment
titkolnom kell éveim
és titkolnom kell vágyaim is,

réges-régen egy messzi-messzi galaxisban
titkolnom kell a jövőt
serdülő vad narancsok képe mosolygó mandarin
titkolnom kell: a természet szenved,

titkolnom kell mindent azért,
amit hatmilliárd nem ért.


Vissza Tóth Szabolcs Árpád versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Tóth Szabolcs Árpád küldte nekünk, 2001.05.23-án, 17:29-kor