Tóth Eszter:
A Babszem - Emberek

Kedv nélkül nézek ki koszos üvegszememen;
látom a világot; már könnyen megismerem.
A szürke utcákon mocsokban-sárban,
babszínű kalapban, nadrágban, kabátban,
lelkesen szaladnak a babszem-emberek.

Ismerem őket, hisz én is ilyen voltam.
Mindig siettem, máshoz szót sem szóltam.
Reggel felkeltem az emberszagú ágyból;
elváltam álmomtól, s nem égtem a vágytól-
nem ettem egy falatot, nem volt kitől kérnem;
babszínű volt a ruhám, mert a színestől féltem.

Olyan voltam, mint egy babszem: rút formátlan.
Mindig alázatossan kúsztam és szolgáltam.
Aztán egyszer elegem lett, és feláltam:
S íme, itt kötöttem ki; a sárgaházban.

Vissza Tóth Eszter versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Yarlath küldte nekünk, 2000.10.12-én, 17:34-kor