Szabó Diána:
Az elmondott szó

Talán nem kéne nekem sem
közhelyeket keresnem,
ha értelmét lelné az a szó,
mi már tovább nem fokozható,
minek súlya alatt a tett eltörpül,
mint néma madár, csendben elrepül..

Talán nem lenne már annyi álom,
s földrészek közt sem kellene állnom,
ha megtalálnám minden rejtekét,
minden éjét és minden nappalét,
az égben fönn és a földön lenn,
míg a többi érzelem megpihen...

Talán annyi lehet most a lényeg,
amit talán még irántad érzek,
azt a burkot bontó, vad vágyat,
hogy elérjelek, és visszaadjam a mádat,
mit egykor én vettem el tőled,
hogy legyen valami, valamiben élned.

Talán az enyém maradhatott volna még,
az a bátortalanul kimondott szóemlék,
mi szívemből jön, és a tudatom tartja itt,
s ajkaimmal kene formalnom alakjait.
Ha tudnálak már elfeledni téged,
emlékedet, mi borzasztóan éget...

Talán a tűz sem égetne már,
ha nem olajon nőtt volna a láng,
mi most engem emészt fényében,
mert az enyém vagy, teljes lényedben.
Van még bennem egy képzet,
egy imányi, vak, végtelen végzet...

Talán még élhetnél bennem,
létedben élő békességben,
tisztán, mint gyermeki virágszirom,
mert én könnyemmel feloldoztattatom.
Megmentem lelkedet magadtól,
mert félni fogsz a kárhozattól..

Talán élned kell még, és értelmet lel a szó,
mit már mondani nem olyan jó,
kimondom hát,
s megölöm a varázst:
az égben lenn és a földön fenn
élni fog örökké: az igaz szerelem...

Vissza Szabó Diána versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Szabó Diána küldte nekünk, 2001.06.07-én, 19:43-kor