Patee:
Antológia

Sokszor fogsz sántán megbotolni még,
majd, hogyha egyszer már a mécs sem ég,
mert elhagyatnak akkor mindenek.
Fekete, fekete, fekete,
kietlen, csendes, lénynemlakta éj,
Úgy hívják: élet.
Nem ember sorsa, nem kivánom.
Költő vagyok és senkinek se kellek,
de jaj, nem akarok így maradni,
dalolok, panaszomtól harsog a völgy.

No de hát ne búsuljatok.
Az alkohol gyógyítja életünket,
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
Mosoly lesz az ajkamon.
Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen.

Vissza Patee versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Patee küldte nekünk, 2001.04.03-án, 14:08-kor