Nízusz:
Az áldozat

Reszketve várod a pillanatot
Az ítélethozó hangot
A halál karma már fojtogatja
Kihalt, sápadt arcod.
És vége. Itt a várva várt pillanat
Sötét alak áll az ágyú mögött,
Kezében hatalmas kasza.
Repülsz, szállsz a magasba
Tested az ördögé, hisz ezt akarta
Eladtad neki az örök nyugalomért
Bár nem kaptál érte elismerést.
Az ágyú hangját még hallod,
Mely mint ítélkező hang
Beléd hatolt,
Itt nincs már bánat és fájdalom
Csak az örök nyugalom.
Csak repülsz, repülsz a felhők közé
Életedből felvillan néhány jelentéktelen emlékkép,
Majd hírtelen hideg, mély sötét lesz
Léptek közeledtét hallod a végtelenben.
A léptek csak közelednek
Nem látsz senkit, megdermedsz
A fájdalom szívedbe hasít,
Mint távolból érkezett mérgezett nyíl.
Egy hang, a fájdalom hangja
Valaki sírva könyörög a távolban,
Könyörgő sírása lelkedbe száll
Szíved lassú dobogással megáll.
A levegő egyre sűrűsödik
Egy képzeletbeli világ tárul eléd,
Talán kaphatsz még egy utolsó esélyt,
Hogy újra visszatérhessél.

Vissza Nízusz versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Kóti Szilvia küldte nekünk, 2000.05.25-én, 19:25-kor