Maysee:
A rozsomák álma

Fáradt rozsomákunk,
(tőle mást mit várunk?)
Aludni tért csendesen,
Egy békés kis fenyvesben.

Álmodott a rigókról,
Nyuszikról -barangolókról.
És magát is oda vélte,
Míg őt egy hang meg nem kérte:

"Komám, Rozsomák!
Hallom kedves szuszogásod,
amint álmod egyre ásod!
Sóhajtozom, kérlek téged,
Csinálj Te még sok-sok szépet!
Ne csak álmodj madarakról,
tréfás, virgonc kisnyulakról,
Ébredj rá az erdőszélre,
s fuss bele a közepébe!
Láss ott valót, ne csak álmot,
Csoda az mind, majd meglátod!"

S ezzel a hang rozsomákra,
Csókot lehelt homlokára.
A kis alvónk szusszant egyet,
S szemét tárva felderengett.

Kiszaladt az erdőszélre,
S onnan be a közepébe.
El is tátotta a száját,
Ott találni ülni vágyát...

Vissza Maysee versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Maysee küldte nekünk, 2000.05.23-án, 17:06-kor