Lényegtelen:
Otthon

Fatörzsekbe simult emberalakok,
Márványba vájt személyek.
Törölközők a szárítón
-már tiszták.

Ágytakarómon gyűrött
ráncai az égnek..

Egy fáradt virágcsokor,
eszmél velem együtt..

Parketta roppanásra,
lépés.. csend..
és megint lépés.

Zár kattanásra
jajdulnak a sarokvasai
rekedten.

Esőszagú sóhajtásukkal elesnek
a falak. Vissza, maguk mögé.
Egy kis időre.

Csak addig, míg lehunyom szemem.
Egy órára, vagy mindörökre..

Vissza Lényegtelen versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Den küldte nekünk, 2002.11.15-én, 15:47-kor