Lényegtelen:
A boldogság kapujában II.

Kinyitottad, hívtál; mentem
Rám csuktad, orra estem
Olyan boldognak tűnsz
Én meg már tényleg semmit se értek
Ne várjak! Te mondtad!
Hát tudod mit nem is teszem
Csak iszonyatosan fáj

Nem is látok, kiabálok magamba
Hagyjuk az egészet
Semmit sem ér
Ostoba könny-tenyészet!
/2002. 06. 28. /

Vissza Lényegtelen versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Lényegtelen küldte nekünk, 2002.07.01-én, 22:49-kor