krokpitr:
Amikor az éj

Amikor az égbolt mögé
Halnak némán a csillagok
Erőtől vak-duzzad testem
Bámulom a vérhű Napot

Ahová a szem csak ellát
Annyi teret kíván testem
Tart a Távol, mint egy háló
Képtelenség így elesnem

Széttárt karjaimra szállva
Felemel az arany hajnal
Integet és öblít a lég
Kékkel ékelt felhőrajnak

Pillantásom Napba téved
Állom a hőt és a szelet
Fagyott arcom dacol némán
A suttogó világ vezet

Körüljárnak fák s a bokrok
Fű tapad rám, mint kis gömbre
Múltba száradó hajóból
Úsztatok nyomot a földre

Némaság száll le a fákra
Lomhán elillan a festék
Meglibbenti léha lelkét
Szürke világ szürke testét

Párás pillantásból tisztul
A néma Holdnak reménye
Nem tündököl így sem, mint Nap
Lopott lom úgyis csak fénye

A felhők mögül előbukkan
S körülveszik apró pontok
Mint szorgos hangyák, sürgik
Körül Őt és az Égboltot

Rovarok - sok apró rendszer
S hihetetlen, mily' bonyolult
Átzúg rajtuk a gigász lét
Fejükre rossz vegyszer borult

Kivetik magukból vadul
Eme furcsa szürke terhet
Öreges, ősz szenvedése
Kútmély gondolatba kerget

Amikor az éj oly' sötét
Elbújnak Hold s a csillagok
Akkor értem meg, de nagyon
Milyen, ha egyedül vagyok

Messze el, gomolyfelhőkbe
Szakad egy beképzelt kötél
Füstbe hajtott engesz-léggömb;
Reményem tüzébe böké'...

Éles tüskéket eresztek;
Melyet a vad hő harcra edz
Kötél nélküli lebegés
Egy hamu világ arca ez

Végzetes egy krízis kapar
Itt egy dolog mégis ha van
Mégiscsak igaz, hogy jól
E hamuban érzem magam

Szeretni a fűt, a fákat
Megtűrni a kínzó terhet
Szeretni mind, mégha fáj is
Akkor is nagyon kell s lehet

_kr 2001-04-12_

Vissza krokpitr versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset krokpitr küldte nekünk, 2001.06.11-én, 13:44-kor