Kovács Péter:
Égi város

Én tudom, hogy a felhőkön túl, messze, messze
Van egy város, s ott lebegve
Éli benne életét a népe
Ők figyelnek a Földön, minden jóra s szépre

S az égi népnek jó királya
A bűnösre is így kiálta:
Nem büntetlek, nincsen bűnöd semmi!
S engedi őt útjára menni

És a bűnös sosem követ el több bűnt
Mert lelkében e mondat előtűnt
Mindig hallja a király szavait
S ezek alkotják lelkének börtön rácsait

S a jó emberek, kik az ítéletet hallották
Magukban a királyról e véleményt alkotják:
Igaz király, bölcs király, de gyenge
Nem értik bűnt hogy hagyhat feledve

Mert a jó emberek, ha vannak olyanok
Magukról hiszik, hogy oly nagyok
Nem látnak bele a más lélekbe
Nem nyugszanak ily ítéletbe

S a jók hazamenvén,
Szomszédjuknak terjesztvén
A királynak rossz hírét keltik
S ellen vannak már, kik szerinte szeretik

Szájról-szájra terjedve e csíny
Nő, mint a görgetett sár galacsin
A királyhoz így jut már vissza:
A nép őt még ma lekaszabolja

A jó király nem meneszti seregét azonnal
S nem üzen hadat népének, kezében a hatalommal
Csak egy tükröt kér a szolgálótól hamar
S abban valakit látni akar

Leveszi koronáját a jó király
A tükör elé ekként áll
Nézi, miként változott feje
A korona vajon mit tett vele?

Hisz, míg nem volt koronája
Ellensége nem volt, csak barátja
S minden ember azt akarta
Hogy sorsukat ő uralja

S a jó király ekkor fájdalmat érez
Mellkasához kap, itt fáj, ez
Összeesik nyomban a jó király
A tükörben alakja, mégis áll

A szolgáló berohan a zajra
S a királyt látva arcán a karja
Kiviszi a tükröt, benne a képpel
A tömegnek vele ekképp érvel:

Ím emberek kit láttok a tükörben mostan
Szobájában hever már holta
Képe mégis e tükörben maradt
Ítélni minket, lelki holtakat

A tömeg, a tükröt látva elképedve
A földre ereszkedik két térdére
A fejek lehajtva, sűrű a csend
S a zavarból lett csendes rend

Egy perc után oszlik a tömeg
De a némaság nem tör itt meg
Hazamenvén minden ember
A tükörbe nézni nem mer

Minden háznak, minden tükre
A királyt rejti már örökre
Csendes napra eljön a csendes este
Ott az égi városon lebegve

Szörnyű vihar dúl, de csendben
Összedől minden, semmi nem marad épen
Az égi város lezuhan a Földre
S élő benne nem marad egy se

De a romok alatt moccan valaki
A bűnös az, ki a királyt nem feledi
A törött tükröt magával viszi
S egy csendes helyen a darabokat összeilleszti

Izzani kezd ekkor a tükör, s a Föld maga
A tükörből kiesik egy korona
A jó király koronájának mása
S a bűnösre illik, nem másra

Feltéve a bűnös, a koronát
A felhők fölött látja otthonát
Újra él benne minden ember
S a jó király épp ítéletet rendel…

Vissza Kovács Péter versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Kovács Péter küldte nekünk, 2002.11.19-én, 14:51-kor