Jávorka Ágnes:
A Stunczorgóban II.

Tűnékeny önmagunk kivilágosodása
nem ment meg, s tovább én sem
szaporítom szavaim széthulló
foszlányait, hogy most
és mindörökké ne mondjuk ki,
mit magunkban mélán mutatunk:
csak a múlt ittmaradt múló
varázsa, talán a maradás ma.
Hogy legyen, tán egy hegyen,
vagy annak völgyében
s keblében a létnek egy réten,
hogy kimondhassam: kérlek?

Vissza Jávorka Ágnes versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Jávorka Ágnes küldte nekünk, 2001.09.19-én, 03:41-kor