Fekete rózsa:
Életálom

Megszépíti a gyönyörűt a keret
nélküli valóság.
Micsoda keresetlen gondolat,
talán nem is az enyém.
Talán nem is élek.
Talán csak vagyok.
Vagyok, de megfojt, megöl
a monoton nélküliség.
Összeszedetlen, félig alvó vagyok,
még itt az álmosság.
Talán fel sem ébredtem.
Talán nem is fogok.
Talán nem is akarok.

Vissza Fekete rózsa versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Fekete Rózsa küldte nekünk, 2002.11.14-én, 13:29-kor