Bélteki Zoltán:
A harcos

Kard kezében,
Fájdalom szívében.
Viseli vállán a súlyos páncélt.

Harcra fel,
Győzni kell!
Szól a kiáltás, nincs mit tenni.

Sok az ellenség,
Kevés az emberség
Ezekben a harcosokban a békéhez.

Összecsattan a kard,
Összekoppan a pajzs.
Kezdetét veszi az öldöklés.

Nincs kegyelem,
Nincs fegyelem,
Csak a vér, a halál és a veszteség.

Kihalt a mező,
Megszünt már az erő,
Mi eddig oly sok volt.

Csak egy harcos,
Kinek pajzsa karcos,
Élte túl a támadást.

Meghaltak társai,
De ki fogja meggyászolni
Ezeket az idegeneket?

Vérző sebbel a testén,
Vérző sebbel a lelkén,
Kel útra az orvosságért.

Tele reménnyel,
És kitartó erejével
Vágott neki a hosszú útnak.

Nem érdekelte semmi,
Az se mi fog történni
A már nem sokáig tartó életével.

Rengeteg vér tapadt kezéhez
Életete során, melyet nevével
Oly gyakran emlegettek társai.

Egy tiszta tóhoz ért,
Melyben meglátta tükörképét,
De elszörnyedt a látványtól.

Meglátta arcát,
S benne a Halált,
Mely vészesen közelgett.

Vasztagságból gyengeség,
Ékességből szegénység.
Gyerünk emberek, ébredjetek!
Ez lesz majd a vesztetek.

Vissza Bélteki Zoltán versei Vissza a főoldalra

Ezt a verset Bélteki Zoltán küldte nekünk, 2001.10.30-án, 21:20-kor